írta: Popovics Judit
Talán az első olyan időszakot éltük meg az elmúlt fél évben, ami minden földrész minden országát - meglehet kissé eltérő időben és mértékben - érintette, érinti. Hiszen még a karácsonyt sem minden országban ünneplik, és a naptár sem mindenhol egyszerre vált az új évre. A Rogers Központ (RK) életében is bekövetkezett a változás, a személyes csoportos jelenlét áttevődött az online térbe. Próbáltunk a helyzethez alkalmazkodni, megszervezni magunkat, és platformot teremteni a találkozásoknak. Az év júliusáig ugyan az Encounter napok 6, a Fókuszban a kapcsolat sorozat 4. workshopja, és a személyes keddi nyitott encounter csoportok elmaradtak, de megrendeztük az Encounter hetek online-t, az Encounter Hetek on-off-line-t és a Karan-tér témacsoportot, ahol több mint 50 órában volt lehetőség csoportban lenni és találkozni.
Mindezek tanulsága, hozadéka és élménye következik most, aminek összefoglalójához egy témacsoport keretében másokat is segítségül hívtunk. Tíz fő vett részt a csoportban az ország különböző pontjairól, ketten pedig külföldről jelentkeztek be – ebből is látható, hogy az online tér átível a határokon: bárhol tartózkodunk fizikailag, részesei tudunk lenni egy közösségnek. A csoportban nem voltak kinevezett facilitátorok, önmagunkat és egymást facilitáltuk.
Az előző sorokból is érezhető, hogy feltételezhetően ez egy visszahozhatatlan, megismételhetetlen időszak, még egy ilyen online értelemben vett akut, intenzív lehetőség talán soha nem lesz velünk, mint most. De hát ki vágyott erre? Ki volt minderre felkészülve?
Mondhatjuk, hogy ki voltunk szolgáltatva ennek az átalakulásnak, a világhelyzet változása elősegítette azt a változást, amit a közösség lendülete visz magával. Nemcsak a világ vezetői irányítják ezt, hanem mi is. Most lehet próbálgatni magunkat csoporttagként, facilitátorként, felelősségvállalóként, felelősséget átadóként. Hogyan tudjuk tehát ezt csinálni, ki mennyire megy a mélyére?
Van, akinek átalakult a számítógéphez és az internethez való viszonya. Az online encounter nem a klasszikus laptop- vagy telefonhasználatot jelenti, hanem egy másfajta lehetőség a magam és a másik megtapasztalására. Mindenkinek van felelőssége egy alkalomra való felkészülés kapcsán. A csoportba való megérkezés is más, más kapaszkodókra van szükségünk. Már nem a kapucsengő kódja a belépő, hanem egy link, amin keresztül a csoport szervezője beengedi a résztvevőket. Ahogy személyesen, itt is szükséges egy személyhez a hangja és képe, főleg ha nyitott csoportról, vagy új tagról van szó. A felöltözéssel tetőtől talpig, sminkeléssel, esetleg még a parfüm használatával a „bemosakodást” segítem elő, és választom el ezt a közeget az otthonomtól. Van, aki ezzel segíti magát, hogy fenntartsa a napirend ritmusos lüktetését, még ha ez nem is jelenti a klasszikus, helyszínek közötti váltást. És hát elmaradhatatlan része az online térnek a technikai beállítás, mint a kapcsolódás feltétele. Mivel különböző felületek máshogy működnek, szükséges egymás tanítása, segítése, támogatása. Talán ez is már az összehangolódás része. Főleg az eddig internetet keveset használóknak új ez a világ. És mennyire bátrak, hogy mindebbe belefogtak, és még meg is szerették! Sokan nagyot léptek előre, beletanultak valami olyanba, amire fel sem voltak készülve.
Sokunknak átalakult a fontossági sorrend, ami eddig elsődleges volt az életben, most más értékjelet kapott. A kapcsolódások is átformálódtak: kapcsolatok elsorvadtak, mások megerősödtek. Mindezek után vagy épp ebben a folyamatban a saját magunkkal való kapcsolódás is változott. Talán jobban megérkeztünk a jelenbe, a lelkünkbe, a testünkbe. Hogyan van szükségünk ezzel az új bensővel az emberi kapcsolatokra? Talán az időszak megszűrte, hogy melyik kapcsolat fontos, melyik nem. Járulékos, kiegészítő elemek eltűntek, mert csak egy 2D-s kép van előttünk a beszélgetés során, vagy egy hang a fülünkben a telefonból kiszólva. Fókuszáltabbá vált a figyelmünk és célzottabbá váltak a találkozóink, amelyek már-már leleplezik a megjátszott kapcsolatokat, és arra hegyeződnek ki, hogy van-e érvényes mondanivalónk, vagy sem.
Ezzel együtt azonban egy időre eltűntek az illatok, a spontán összetalálkozások, az érintések, a közös környezet körbe ölelése. Ráadásul megtörténhet, hogy elvész a kapcsolat az online térben a másikkal, és elkezdünk unatkozni a csoport alatt. Lehetőség lehet párhuzamos munkavégzésre, beszélgetésre, vagy akár telefonon való elfoglaltságra. A szemkontaktus viszont jelezheti, hogy jelen vagyunk-e vagy sem. De honnan tudom, hogy ha valaki a szemembe néz? Online is érhet lekapcsolódni, csakúgy, mint személyesen. És a másik székben ülve jönnek a szembesítő kérdések: mit teszek, ha látom, hogy valaki nem figyel oda? szólok-e, hogy ha zavar, amit csinál? Csupán egy pici ablaknyi képet látunk egymásról, ami megnehezítheti a találkozás élményét és az egymáshoz való kapcsolódást. Ez pedig talán megkönnyítheti a csoportból való kilépést is; amit itt egy gombnyomással elérhetünk A kilépő online szabadsága tágabb, mint személyesen, hiszen online a többi csoporttag nem szabad annyira, hogy utánakérdezzen, hogy jól van-e, vagy, hogy ne adj Isten miatta megy-e el. Ismerős a szabadságok ütköztetése már valahonnan?
Akaratlanul is az offline és az online világ összehasonlításában gondolkodunk. Mindkét létformának van jogosultsága, így van-e értelme az összevetésnek? A mi gondolkodásunkat segíti, ha egymáshoz hasonlítjuk őket? Ha valami felé haladónak látjuk a világot körülöttünk? Ez csak most van így, aztán majd önmagukért szeretjük az online és offline teret?
„Azon túl ott tág a világ” – hangzik a mondat hálával, csodálkozással, vágyakozással. Akik beszorítottságban éltek, azoknak az online tér nagy szabadságot ad; földrajzilag, korban, hagyományokban, életstílusban távol eső emberekkel élhetnek meg együtt nagyon hasonló élményeket. Ennek az időszaknak az igazi jelentőségét lehet, hogy csak később fogjuk megérteni, viszont elképzelhető, hogy az elmúlt hónapok tanulási folyamata akár az emberiség további fejlődésére is korszakalkotó hatással lehet.