Hogyan változtatta meg a járvány az életemet?
Van olyan változás, amit meg szeretnék tartani a járvány után is?
Hogyan szeretnék élni a járvány után?

Március utolsó keddjén összejött vagy húsz ember, hogy a fenti kérdések kapcsán együtt gondolkodjon. Olyan sokat panaszkodunk a járvány következtében előállt helyzet negatív, nehezen elviselhető hatásai miatt, hogy most szervezőként szerettem vola arra ránézni, hogy vajon van-e ennek az éremnek másik oldala is. Az életünk kényszerű megváltoztatásának vannak-e pozitív hatásai, amiket esetleg szívesen megtartanánk a járvány elmúltával is. Emellett nyitott voltam bármilyen, akár pozitív, akár negatív élmény befogadására. Sokféle tapasztalat, szempont, nézet került elő a beszélgetés során.

A csoport egyik tagja arról számolt be, hogy megkapta a COVID-ot, súlyos testi és lelki traumát élt át, a tehetetlenség, gyász, a megváltoztathatatlan elfogadásának érzéseivel, és a krízisen való túljutást szinte újjászületésként élte át. A trauma valami pozitív fejlődést indított el benne. Jobban értékeli az életét, mint korábban és megtesz dolgokat, amiket korábban nem.

Sok ember számára a mostani időszak egyik nagy nehézsége, hogy sokat van egyedül, és hiányzik neki a korábbi, sok találkozással teli, nyüzsgő élet. A beszélgetés során többen számoltak be arról, hogy számukra az egyedüllét ajándékot is jelentett, közelebb kerültek önmagukhoz, szorosabbá vált a kapcsolatuk magukkal. Ez a magunkba zártság nehézzé is válhat amikor azt éljük át, hogy nincs tér a találkozásra, nem tudom magam kifejezni.

A bezártság felerősítette a személyes kapcsolatok értékét, a sokféle, futó külső kapcsolat helyett nagyobb hangsúlyt kapott a család, és a betegségekről, halálesetekről szóló hírek felhívták a figyelmünket arra, hogy el is veszíthetünk számunkra fontos embereket, és ha kapcsolatba akarunk lépni velük, azt legjobb ma megtenni.

Arra is tanított minket ez az időszak, hogy megengedőek lehetünk magunkkal. Egy ilyen hirtelen ránk szakadt rossz helyzetben az is rendben van, ha rosszul érezzük magunkat.

Ugyanakkor együtt vagyunk mindannyian ebben a nehézségben, és bár sokaknak sokszor alig elviselhető összezártságot is jelent ez, túlélni úgy tudjuk, ha nem csak magunkat, de egymást is segítjük ebben.

Felmerült a beszélgetés során az az érzés is, hogy valami olyat élünk most át, amit a világnak ezen a részén már nagyon régen nem tapasztaltak az emberek. Nem biztos, hogy korábbi tapasztalataink megbízható támaszt jelentenek ebben, valahogy úgy, mint amikor valaki, aki eddig csak tóban vagy medencében úszott, bemerészkedik egy sebes sodrású folyóba. Ha át akar érni a szemben lévő partra, nem úszhat egyenesen a kiválasztott pont felé, mert akkor a sodrás messzire viszi a céljától. Új tudásra, új készségekre van szüksége, ha ebben a helyzetben boldogulni akar.

A beszélgetésben egyszerre volt jelen a helyzet nehézsége és az, hogy mire tanított meg minket ez a helyzet. Kérdés, hogy amit most tanulunk, tovább visszük-e, és hasznosul-e számunkra és a következő generációk számára.Draskóczy Magda