Gondolatok az encounterről Peter Schmid írása alapján

Draskóczy Magda

A címben idézett mondat Martin Bubertől származik, és nem csak a személyek közötti találkozásról, hanem tágabb értelemben a világgal, az élet adottságaival való találkozásról is szól.

A személyközpontú szemléletben a találkozás (encounter) nem csak az encounter csoport kapcsán kap kiemelt figyelmet. Carl Rogers szerint a terápia, a segítő kapcsolat lényege a találkozás. Az ember-kép, amelyen a gyógyító, segítő kapcsolatok alapulnak, az emberre vonatkozó kétfajta, eltérő megközelítésből indul ki. Egyrészt abból, hogy az emberi faj közös jellemzőkkel rendelkezik, és így bizonyos szabályszerűségek állapíthatók meg az emberről, másrészt abból, hogy minden ember különböző, egyedi. A testi gyógyítás és a lelki segítségnyújtás jó része is a közös jellemzőket hangsúlyozza, amelyek így megismerhetők, és a szakember ezek alapján következtetéseket tud levonni a vele szemben álló másik emberről, diagnosztizálni és kezelni tudja őt. A humanisztikus pszichológia és ezen belül a személyközpontú szemlélet ezzel szemben azt képviseli, hogy mivel minden ember egyedi, senki nem ismerheti és értheti meg a másikat anélkül, hogy elismerné, hogy ő más, ismeretlen, és csak a találkozás által ismerhető meg, amelyben megmutatja magát.

A fenti két szemlélet két eltérő irányba visz. Az elsőből a másik ember megfigyelése, értékelése, diagnosztizálása és irányítása következik, míg a másodikból a találkozás,  meglepődés, elismerés, amelynek során a segítő is változik, és ezzel segíti a másik megnyílását, változását. Ebben a találkozásban megváltozik a kommunikáció iránya, mivel a segítő nem önmagából kiindulva próbálja megérteni és felmérni a másikat, hanem azáltal, hogy megnyitja magát arra, amit az megmutat és kifejez. Az az alapállás, amely ezt a fajta megértést lehetővé teszi, az encounter. Ebben az értelemben az encounter a másik valóságával való csodálatos találkozás. A másik emberrel való találkozás során az embernek tudatában kell lennie, hogy a másik szemben áll vele, nem a hasonmása, alapvetően különbözik tőle. Ez a szembenállás a személyes találkozás alapja, amelyben az ember elismeri a másikat, mint tőle független, autonóm személyt. Ez a fajta szembenállás egyaránt kizárja az azonosulást és a másik tárgyként való kezelését. A találkozást teszi lehetővé, amelyben a másik közvetlenül van jelen, ismeretlen, és ő közeledik.

A találkozás központi szerepet kap a személyközpontú encounter csoportokban, amelyek más segítő csoportoktól eltérően a “nemtudás”-ból indulnak ki, és a nyitott odaforduláson, a közvetlen, személyes találkozáson alapulnak. A személyközpontú kis- és nagycsoportokban a személyes témák mellett a szélesebb, társadalmi jelenségek is leképződnek.

       A találkozásnak ez az alapállása nem korlátozódik a személyes, emberek közötti kölcsönös találkozásra. Létre tud jönni ez a találkozás olyannal is, aki maga nem éli át a találkozást, de akár egy fával, egy műtárggyal, de magával a világgal is. A társadalmi és környezeti problémák személyközpontú megközelítése módszerek és technikák helyett az ezek felé való nyitott odafordulást és az ezekkel való találkozást jelenti, valamint bizalmat abban, hogy a találkozás során megszületnek a válaszok és megoldások. Ez a szemlélet nem a problémák megoldására, a helyzet megváltoztatására koncentrál, hanem arra, hogy facilitálja, elősegítse a kulturális, társadalmi változások feltételeinek megteremtését, mert hisz abban, hogy nem csak az egyes emberben, hanem az emberi közösségben is jelen van a fejlődésre, konstruktív együttműködésre való készség.

       Végül így foglalja össze írását Peter Schmid:

‘Nincs hatalmunk arra, hogy megjavítsuk, meggyógyítsuk, megváltoztassuk a világot, mint ahogy nem gondoljuk, hogy hatalmunk van klienseink meggyógyítására vagy boldoggá tételére, de tudunk találkozni és az adott helyzet részeként mi magunk változunk. Csak ezután tudunk aktívan bevonódni és azzal foglalkozni, amivel találkozunk, nem csak a saját vágyainkkal. Minél inkább megtanulunk bízni abban, hogy a válasz ott van, bár még nem ismertük fel, annál kevésbé jövünk kész tervekkel, és annál inkább nyitottá válunk a helyzetben rejlő válaszok és megoldások felismerésére, és fedezzük fel a követendő utat. Ez azt jelenti, hogy problémák és megoldások helyett forrásokban és lehetőségekben gondolkodunk.”

“A találkozás a másik iránti kíváncsiság és alázat állapotából jön létre és fejlődik, és kiváltja önmagunk megváltoztatásának egzisztenciális válaszát, ha változást akarunk a társadalomban és a világban. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit encounter csoportokban tanulhatunk.”

Forrás: Schmid, P. F.  (2019) ‘All real life is encounter” On the sustainable relevance to be surprised and affected. Person-Centered & Experiential Psychotherapies, 18(3), 202-213.