Az első szám lendületes elkészülte után a szerkesztőkkel elhatároztuk, hogy a második számot is hasonló alapelvek mentén készítjük. Vagyis a munka során a személyközpontú légkör megteremtése a legfontosabb, de ezzel egy időben a személyes és közös felelősség is megjelenik, mint ahogy a szerkesztői üléseken megjelenünk, közösen alakítjuk az újság struktúráját, és hogy milyen formában szeretnénk az adott cikkeket elkészíteni, megírni.
A jelenlegi szám összeállítása júliusban kezdődött, és akkor a nyári lendülettel kezdtünk neki a munkának. Örültünk, hogy lehetnek újra offline csoportok, és végre személyesen is tudunk találkozni. Közben pedig Pécsen ismét megrendezésre kerül a CCC, Kultúrák Közötti Találkozó. Szóval Júliusban a jövő még kicsit másképp nézett ki, mint most, novemberben. Érzékeltük, hogy a világ milyen sebesen változik körülöttünk, és mi amellett, hogy ezekhez a változásokhoz nagyon gyorsan szerettünk volna alkalmazkodni, azért a veszteségek és a zavar érzéseit is tapasztaltuk.
A második számban készült egy nagyinterjú Draskóczy Magdival, aki a Rogers Központ egy másik aktív alakja Molnár Simon mellett, de persze Magdi a magyarországi személyközpontú irányzat meghatározó alakja is. Az interjú során mindhárman (Judit, Pendzsi és én) kérdeztük Magdát.
A jelenlegi szám egyik hangsúlyos témája az encounter-élmény, amely feltűnik szinte minden cikkünkben.
A közelmúltban sajnos elvesztettük az encounter irányzat egy meghatározó alakját, Peter Schmidet. Peter-t a magyar személyközpontú világban sokan személyesen is ismerték, és halála hatalmas űrt hagyott a személyközpontú vonalon. Megemlékezésünk Peter-ről olvasható részletesebben ebben a számban.
Mint minden számban, a jelenlegiben is szeretnénk áttekinteni az aktuális programokat, workshopokat, képzéseket, amelyek a személyközpontú irányzat kereteiben szerveződnek. Sajnos a jelenlegi helyzetben az online részvételeken kívül minden más jellegű találkozás egy kicsit bizonytalan.
A második szám olvasásához kívánunk nektek legalább annyi örömet, amelyet nekünk is okozott a szám elkészítése és megjelentetése!
A szerkesztők nevében Gulyás István